Az elmúlt években a világpolitika meghatározó szereplői sorra megalkották a kritikus nyersanyagokat meghatározó stratégiájukat, hiszen számos fejlett technológiához és a zöld átálláshoz is nélkülözhetetlen a kitermelésük, feldolgozásuk – áll a Makronóm blog elemzésében. Ám már 2010-ben is Kínából származott a globális ritkaföldfém-oxid 95 százaléka, napjainkra pedig szinte teljesen uralja a piacot az ázsiai ország.
A 17 ritkaföldfém (REE) – ebből 15 kereskedelmi szempontból fontos –, többek között a túlium és a cérium, létfontosságú a modern technológiákban,
így a mobiltelefonoknál, a szélerőművek mágneseinél, de felhasználják őket az üvegnél és a digitális fényképezőgépek lencséinek mintegy felét teszik ki. Nevük ellenére ezek az elemek bőségesen előfordulnak a bolygónkon, de a gazdaságilag hasznosítható lelőhelyek ritkák. Kitermelésük és tisztításuk kulcsfontosságú szerepet játszik a szén-dioxid-mentes átmenet elérésében, támogatva az akkumulátortechnológiát, a szélerőművek hatékonyságát és a napelemgyártást.
Kína REE-monopóliumának köszönhetően világszerte felismerték stratégiai jelentőségüket, és mind az Európai Unió, mind az Egyesült Államok kritikus nyersanyagnak nyilvánította azokat. Miután a ritkaföldfémek, a kritikus nyersanyagok jelentősége a világhatalmi szereplők számára felértékelődött és igyekeznek olyan, jellemzően a fejlődő világhoz tartozó államokkal partnerségi kapcsolatokat kiépíteni,
ahol ezek az az anyagok jelentős mértékben fellelhetők, nyersanyag-nacionalizmusról is lehet beszélni.
Míg a vállalkozások a monopóliumokat a nagyobb gazdasági előnyök elérése érdekében használhatják, addig a nemzetek gyakran politikai célok érdekében ápolják azokat. A monopóliumok létrehozásán túl, hogy stratégiai fojtópontokat hozzanak létre, létezik egy alternatív és agresszívebb stratégia is: az ellenfél fojtópontjának megcélzása, hogy szándékosan megzavarják létfontosságú ellátását.
Az Egyesült Államok és Kína közötti versenyben mindkét nemzet alkalmaz fojtópont-stratégiát. Kezdetben az USA kihasználta a félvezető-ellátási láncokban betöltött domináns pozícióját, hogy széles körű technológiai és geopolitikai befolyást gyakoroljon. Ez a manőver hatékonyan fékezi Kína fejlődését a fejlett chipgyártásban. Az ázsiai nagyhatalom válaszul ellenintézkedéseket vezetett be, beleértve a kritikus fémek exportjának ellenőrzését. Ezek a kölcsönös intézkedések túlléptek a gazdasági szankciókon, és a két hatalom közötti gazdasági háború szélesebb formáját jelzik előre. Viszont
Kína kezében van az ütőkártya: a ritkaföldfémek szétválasztása és finomítása feletti ellenőrzése az ázsiai országban található.
A környezetvédelmi mozgalmak és a szabályozási nyomás az Egyesült Államokban kihívásokat jelentett a ritkaföldfémbányák számára, ami arra késztette a vállalatokat, hogy alternatívákat keressenek vagy áttelepítsék az iparágukat Kínába. Ezzel szemben az ázsiai ország kezdeti lassabb fejlődése a ritkaföldfémek terén az 1970-es évek közepén felgyorsult, ami egybeesett néhány amerikai bánya bezárásával, valamint azzal, hogy Kína alacsony árú REE-kkel árasztotta el a piacot. Ezzel az USA stratégiája kudarcot vallott, mivel az ázsiai nagyhatalom alacsony költségei – a támogatások és a laza szabványok miatt – megelőzték az Egyesült Államok ritkaföldfémiparát, így az 1980-as években kezdődött a két szuperhatalom közötti verseny a REE-ágazatban.